s

2012.03.28 11:02

Megismerkedésünk története önmagában nem olyan különleges, hiszen már néhány éve látásból ismertük egymás.

Néhányszor együtt ebédeltünk, buliztunk főleg Barabás házaspár jóvoltából:)

De közeledés nem történt:)

Az áttörést, az egymásra találást igazából egy fűzfának köszönhetjük:)

Történt pedig 5 évvel ezelőtt egy forró július 19-én, hogy a fűzfa ága megérintette a vállunkat és ez eldöntötte életünk egyik legfontosabb momentumát. Közel 30 évesen végre megtaláltuk azt a személyt, akivel szinte azonnal tudtuk, hogy le akarjuk élni az életünket.

A történet tényleg érdekes, de legalább is furcsa.

Anchy ezen a nyáron 1 hetet Balaton töltött a barátaival. Volt nagy jövés-menés a kis házban és a nagy kertben.

Minden nap másik baráti társaság látogatta meg a nyaralót. Nagy beszélgetések, kerti sütögetések, italozgatások folytak egész héten.

És ne feledjük persze a Balatoni fürdőzéseket sem, hiszen éppen ezen a héten volt hőségriadó az országban, mivel a hőmérséklet elérte, és több településen meghaladta a 40C°-ot is.

Nos, az első napok egyikén Anchyka egy igen információdús havonta megjelenő, női magazint lapozgatott. Egyedülálló ifjú hölgyként természetesen mindig elolvasta a magazinok által jósolt jövőt, különös figyelmet fordítva a szerelmi vonatkozásokra.

Az újság horoszkópja szerint júliusban a szűz jegyű hölgyek megtalálják életük szerelmét, amint vállukra fűzfa ága hajlik. A lányok iagzán jót nevettek az  magazin horoszkóp írók egyre képtelenebb és bugyutább jóslatain. Mindaddig, amíg villámcsapásként realizálták, hogy a nyaraló kertjében a terasz asztalát egy hatalmas fűzfa árnyékolja napok óta...

A hét hátra lévő napjaiban Anchy igyekezett elkerülni a fűzfa ágait az étkezések során, mivel a nyaraló vendégeit bár nagyon kedvelte, legtöbbüket évek óta ismerte élete társaként nem az ő nevüket őrízte a párnája alatt.

Aztán ahogy mondani szokás: ember tervez, Isten végez:)

A nagy óvatoskodás egy vidám estén elfelejtődött, éppen amikor Tomi is részese volt a társaságnak és gyakorlatilag abban a pillanatban eldőlt a sorsunk:)

Hihetetlenül hamar éreztük mindketten, hogy érdemes volt várnunk egymásra.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a közelgő Nagynap, melyen hivatalosan is összekötjük az életünket.

 

 

Tartalom szerkesztés

A mi felhasználóink

Itt tudja jellemezni az Ön számára tipikus felhasználót, és hogy miért fontos ez a projekt számukra. Érdemes motiválni a látogatóit, hogy visszatérjenek a honlapjához.

 
 
 
 
 
 
 

Illessz be már meglévő tartalmat vagy hozz létre újat.

A súgóért Kattints ide

 

 
 
 
 
 
Új cikk
Összes megjelenítése
Beállítások
 

Anchy

Ebben a szekcióban nem található cikk.

Új cikkek hozzáadásához kattints az "Új cikk" gombra.
Új cikk
Összes megjelenítése
Beállítások
 

A lehajló fűzfaág története

Ebben a szekcióban nem található cikk.

Új cikkek hozzáadásához kattints az "Új cikk" gombra.
 
 
 
 
 

Illessz be már meglévő tartalmat vagy hozz létre újat.